Nahát, tanbánya!

Már annak is feltűnik, aki először téved a Miskolci Egyetemre, hogy mennyire sokrétű, színes intézménybe érkezett. Nekünk, hallgatóknak több évünk van rá, hogy megismerjük karait, különlegességeit és a campus minden zegét-zugát. Mégis sokan vannak, akik egy-egy egység, vagy szak nevével találkozva megdöbbennek, hogy nahát, erről nem is tudtak… Most épp egy ilyen – a többség számára ismeretlen – objektumról, a Műszaki Földtudományi Kar tanbányájáról lesz szó. Az A/3-as épület első emeletén egy kopottas, névtelen fehér ajtó mögött rejtőzik e valaha oktatási célokat szolgáló, nagy alapterületű létesítmény, melyről a Geodéziai és Bányaméréstani Tanszék vezetője, Dr. Havasi István és egyik tanára, Szabó László mesélt nekem rendhagyó „bányalátogatásomkor”.

A Tanbánya 1959-1962-ig épült, amikor a Bányaméréstani Tanszék is ideköltözött Sopronból. Addig ez a helyiség légoltalmi pinceként szolgált, mert bár az ajtaja az első emeletről nyílik, mélyen benyúlik a domboldalba és így alagsorivá válik.

Hajdanán, egészen a kilencvenes évekig tartottak benne tanórákat, a hallgatók itt gyakorolták a bányamérési feladatokat, vagyis a különböző pontok koordinátáinak, mélységének műszerekkel való meghatározását. Egy valódi bányánál ezek létfontosságú adatok, segítenek feltérképezni az üregek és tartalmuk (emberek, gépek…) elhelyezkedését a felszínhez képest, ami hasznos lehet bányabalesetek mentési munkálatainál csakúgy, mint az ilyen területekre való építkezéskor.

A bejárati ajtó a táró a földalatti vágatrendszerhez, a lépcsőház pedig függőleges akna. Az épület tetején volt egy pillérpont is a különféle mérésekhez, de lebontották. A folyosók a vágatokat jelképezik, innen nyílik több gondosan berendezett terem, ami ugyan a méréshez nem szükséges, de szemléltetésnek kitűnő. Körszelvényes vágatok, fejtések, kátránypapírral bevont ál-szénfal, támok, biztosítószerkezetek, csille – mind az élethűbb bányaképért felelősek. Az egyik helyiségben még a hajdani óvóhelyi telefon csüng a falról…

A közelmúltban visszaszorult a mélybányászat, ezért a mostani hallgatók kevésbé részletesen tanulják ezt és már nem gyakorolnak a tanbányában. Tudásuk azonban még mindig nélkülözhetetlen, hiszen minden földalatti építkezéskor (pince, alagút…) ezekre a technikákra van szükség.

Ez a létesítmény tehát bár már alig oktatási segédlet, a hagyományőrzés tartja fent mégis. „Feljebbvalóik” ide hozzák el először a Műszaki Földtudományi Kar gólyáit és annak rendje – módja szerint körbevezetik őket bányászkobakkal és bányászlámpával, míg az igazi bányalátogatásukra csak késő ősszel kerül sor. De nem csak a gólyák az egyedüli látogatók (vannak denevérek is…), sokan felkeresik, nem csak az egyetemről és nem is csak Miskolcról, mert a Geodéziai és Bányaméréstani Tanszéken minden érdeklődőt szívesen bevezetnek a tanbánya rejtelmeibe.

dzsv