Kitiltott pókok, avagy tudnivalók a KOLIHÁLÓ-ról

Nemrégiben jópár internetező kollégista meglepve tapasztalta, hogy számítógépe nem kapcsolódik a világhálóhoz. Miután a net egyetlen kultikus ősi rituálé lebonyolítása után sem jelent meg gépükön, az égi erőktől a földiek felé fordultak. Rendszergazdájuktól pedig azt a választ kaphatták, hogy központilag kitiltattak vala az virtuális paradicsomból, mert ott rosszalkodának vala. A kérdezők egy része erre biztosan nagyot nézett, és ha még jelen volt a földi erő, mikoron alsó állkapcsát összevadászta a mélységből, akkor talán azt is megérdeklődte, hogy mely szent szabályt hágta át tudatlanul rongy lelke. A válasz meg bármi is volt, többen elgondolkozhattak azon, honnan is kellett volna tudniuk a kérdéses információkról. Mert nem őrzi titkos varázslat az említett szabályzatot, csak eddig nem sokan érezték súlyát annak, mit jelent nem ismerni és nem betartani, vagy rosszabb esetben hanyagul figyelmen kívül hagyni azt. A jövőbeni internetelvonási tragédiák megelőzésére következzék most néhány atyai jótanács Berlik Leventétől, a kolihálót gondozó „ftpadminok” egyikétől.

Mit is tud az a bizonyos koli-ftp? A koli-ftp fájlok tárolására szolgál, a kollégiumokból lehet rákapcsolódni. Kapacitása 367 gigabájt, a letöltési sebesség pedig 3 MB/s. Bármit fel lehet tölteni rá és le lehet tölteni róla. Ahhoz, hogy használhass, elolvashass valamit, előbb le kell másolnod a gépedre. Bár új könyvtárat bárki nyithat rajta, törölni csakis a rendszergazdák törölhetnek. Ha már kevés a hely, megesik, hogy nem sikerül egy feltöltés, ilyenkor központilag eltávolítanak róla mondjuk régebben feltett fájlokat, és jöhetnek az új anyagok.

Hogyan állítható be gépünkön a koliháló? A Total Commander „Hálózatok”-on belül az „FTP kapcsolódás”-ra kattintva a „Szerkesztés” gombbal behozott adatlapon kell a „Kiszolgáló neve” helyére ezt az IP címet beírni: 193.225.60.1. A Felhasználói név anonymous, jelszónak meg bármilyen e-mail-cím megadható.

Miért jár kitiltás? Elsősorban az úgynevezett „szemetelésért”. Ez annyit tesz, hogy a feltöltött fájlok közé kéréseket, megjegyzéseket írogatnak be, például: „!!!!Fizika jegyzetet, de rögtön!!!!!!”, vagy „szobatársamat elajándékozom”. Ezeknek nem itt van a helyük, hanem a kollégiumi fórumon.

Kitiltás veszélye fenyegeti a vírusos gépeket is, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Mint minden más lopás, az IP lopás is bűnnek számít. Bár a tolvaj ilyenkor csak egy számsort használ illegálisan internet kapcsolat teremtésére.

Kitilttathatnak azon gépek is, melyek a külvilág felé (Direct Connection) tiltott filmeket osztanak meg. A filmgyárak harapnak bizonyos filmekre és kapott már a Számítóközpont perrel fenyegető levelet is tőlük, mert észrevették, hogy egy kollégiumi gépről ily módon letölthető az adott film.

Honnan szerezhet tudomást a felhasználó a betartandó szabályokról? A szabályzat és minden kolihálóval, kollégiumi internettel foglalkozó dolog a kollégiumi fórumon kapott helyet: http://www.koli.uni-miskolc.hu/ . Ezt tanácsos olvasgatni, hiszen mindenkinek saját felelőssége, hogy „képben legyen” és ne szegjen törvényt. A géptulajdonosnak saját érdeke, hogy figyelmeztesse az alapvető tudnivalókra mindazokat, akik rajta kívül még a gépét használják. A fórumon más hasznos információk is vannak, például milyen új vírusoktól kell óvakodni, mik a tiltott filmek, stb.

Véssétek tehát eszetekbe e tudnivalókat és cselekedjetek aszerint, hogy hosszú életetek legyen a világhálón. Reméljük hamarosan arra is megoldás születik, hogy ne csak a pórul jártak legyenek kénytelenek megismerkedni a házirenddel, hanem mindenki, aki valahogyan kapcsolatba kerül kollégiumi számítógépekkel.

dzsv