Szerelmem a szerelem

Hazánk köztudottan szeret élen járni negatív szociális, közérzeti és mindenfajta mutatókban. A különféle betegségek, mint az elhalálozás okai, öngyilkosság, depresszió, sok válás, abortusz, alacsony gyerekszám és még sorolhatnám, de engem most különösen a párkapcsolati tényező foglalkoztat.

Arra lettem figyelmes, hogy mostanában az emberek képtelenek tartós párkapcsolatot létesíteni. Tisztelet a kivételnek. Milyen az a tartós? Olyan, amire fel lehet tenni egy életet, amivel lehet közös jövőt tervezni, vagy csak egyáltalán – aminek van jövője.  Persze eleinte mindenki tervez ilyet, szép álmokat szövöget a hintaszékről, kandallóról, de a megvalósulásnak még csak esélyt sem adnak a felek, ha pár éven belül kidobják egymást.

Ott tartunk, hogy már az egy-két hónapos kapcsolatokra is elismeréssel tekint a baráti társaság, és nem egyedi eset az sem, ha valaki ajándékkal készül a tíznapos vagy kéthetes fordulóra. Ennek tükrében az egy-két éves kapcsolatot már mindenki „komoly” kapcsolatként ünnepli, így különösen megdöbbenünk akkor, ha hirtelen ennek is vége szakad. Miért?!

„Miért szakítottatok?” – kérdezzük, és gyakran kapjuk többek között – akár mindkét féltől is – azt az egyszerű választ, hogy „már nem vagyok szerelmes”. Ez számomra rögtön felveti azt a kérdést, hogy akkor miért is volt együtt a másikkal? Mert az előidézte nála a szerelem érzését? Ez esetben nyilvánvalóan hazudott párjának, mikor azt mondta neki, hogy „szeretlek”. Nem azt mondta, hogy „tulajdonképpen nem MIATTAD vagyok veled, csak a szerelem érzése miatt, ami felébredt bennem. Mert nem beléd vagyok szerelmes, hanem a szerelembe, és ha az elmúlik, akkor elhagylak”. Nem. Azt mondta, hogy Őt szereti. De ha valóban őt szerette volna, akkor nem vetne véget a kapcsolatnak, ha szerelmet már nem érez, hiszen a másik iránti szeretet attól még megmarad. Nem változik annyit egyik napról a másikra valaki, hogy tegnap még szeretnivaló volt, ma meg már egy uncsi, szürke veréb. Miért nem becsüljük annyira a másikat, hogy nem csak a szerelem felébresztésére használjuk, hanem mint hús-vér embert, illetve önálló személyiséget tiszteljük? Rózsaszín fellegeken át nézve minden olyan tökéletes a másikban, azt gondoljuk, hogy őt szeretjük, mert olyan cuki, meg ari. De egy idő múlva ezek a cuki és ari tulajdonságok hiába nem változnak semmit, mégsem fognak már tetszeni, vagyis erősen megkérdőjelezhető, valóban szerettük-e őket valaha.

Az a „válóok”, hogy „csalódtam benne”, ugyanide vezethető vissza. Szerelemtől elhomályosult látásunk a másikat nem olyannak mutatja, mint amilyen ő valójában, hanem mint amilyennek mi szeretnénk látni. Ha viszont feloszlik a rózsaszín köd és összetörik a rózsaszín szemüveg, meglátjuk a másik valódi énjét, és mérgesen otthagyjuk azzal, hogy csalódtunk benne. Hogy érezze magát hibásnak azért, mert nem olyan, amilyennek elképzeltük. Kevesen tudják bevallani maguknak, hogy ezért vajmi kevéssé okolható a másik.

Mily nagyra van vele az ember, hogy kiemelkedett az állatvilágból… s mégis, egész életét, közérzetét mennyire meghatározzák biológiai, kémiai hatások. A genetikusok már azonosítottak egy hormont, mely a szerelem érzéséért felelős. Ez a bizonyos feniletilamin egy amfetamin-származék, mely az agyban termelődik 6-18, de akár 30 hónapon át is. Amfetamint – eufóriát kiváltó hatása miatt – kábítószerekhez is használnak. Ehhez ragaszkodunk annyira, hogy megszűntével otthagyjuk partnerünket, és új kiváltó tényező után nézünk?

Azok az emberek, akik a szerelem érzésébe szerelmesek és párkapcsolatot csakis azzal a feltétellel tartanak fenn, hogy megvan-e a szerelem, hosszú távú kapcsolatra nem lesznek képesek, házasságról, családalapításról nem is beszélve. Ezekhez a szerelemnél sokkal megbízhatóbb, stabilabb, mélyebb szeretetre van szükség, amit a szerelem fennállása alatt is ki lehet alakítani, ha valaki tényleg komolyan gondolja az adott kapcsolatot. Jó, jó. Tudjuk, hogy a szerelem öl, butít és nyomorba dönt, továbbá ezek mellett még vak is. De éppen, mert ezt tudjuk, lehetnénk tudatosabbak is a kapcsolatainkban. A lubickolás mellett nyugodtan észre lehet venni a másikat. Senki nem tiltja, hogy jobban megismerjük őt, és hogy kicsivel reálisabban értékeljük, kivel és miért vagyunk együtt.

dzsv