Földrajzi elhelyezkedés


[1] Gödöllő természetföldrajzi tájbeosztása (készítő nem derül ki, forrás: Szlávik Eszter: Tájökológiai adottságok vizsgálata Gödöllő környékén, különös tekintettel az erdőkre és talajokra, Szakdolgozat, Szeged, 2003.)
 

A tanösvény Gödöllő városából indul keleti irányban Máriabesnyő felé, míg el nem éri a Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzetet, ahol majd balra fordulva azon belül halad tovább, bejárva a Körzet északnyugati részegységét.

A Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet a Duna-Ipoly Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik. A Gödöllői–dombság a Cserhát déli lejtőitől indul, nyugati oldalán a Pesti-síkság terül el, délről a Duna-Tisza közének északibb területeivel érintkezik, végül keletről a Jászság határolja. [1] A dombvidéket felölelő Tájvédelmi Körzet határa pedig Erdőkertes, Veresegyház, Szada, Gödöllő, Isaszeg, Pécel, Valkó és Vácegres mellett halad el. Az 1990-ben védetté nyilvánított körzet területe összesen 11801 hektár [Gödöllői TK prospektus].[2]

A tanösvény kiindulópontja a gödöllői vasútállomás, ahol a vágányok feletti hídon át, a piros jelzést követve a Szent István Egyetem mögött fekvő Fácános parkerdőn keresztül – érintve a Premontrei temetőt, a Víztornyot és az Állattenyésztési Intézetet is – Gödöllő Fenyves nevű városrészébe érkezve érjük el a máriabesnyői vasúti megállóhelyet, illetve a Besnyő-patakot. A máriabesnyői kegyhely és templom mellett továbbhaladva a máriabesnyői temetőt követő épülő lakópark után az út elhagyja a lakott területet, majd eléri az Aranyos-patak felduzzasztásából eredő első babati tavat és a Pap Miska kutat. Az autópálya alatt áthaladva következik a többi duzzasztott tó, majd maga a Babat-pusztai gazdaság. Innen a turistaút egyenesen a Gödöllői-dombság legmagasabb pontja – a Margita hegy – felé irányul. A Margitától visszafelé a babati gazdaság első épülete előtt jobbra fordulva (piros jelzésről letérve) és az erdőben továbbhaladva a tanösvény ismét keresztezi az M3 autópályát, s visszatérve Gödöllőre a vasútállomáson ér véget. Teljes hossza 23 km.

 

 

[2] A Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet (M = 1:71428,6 A Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzet kiadványa)

Más térkép
 

Tovább a Domborzati viszonyokhoz

Vissza a Tanösvény főoldalra