Deák Zsuzsa Villő: Értekezés a tudás és a jóság kapcsolatáról, s e fontos viszony hatása a földkerekségre

Szintén nem szívesen mérgezem magam mesterséges élelmiszer-adalékokkal belülről, melyek rémtetteiről aztán mindenféle sztárpletyka megtalálható az interneten, s mindenféle szépségipari termékkel, testápolóval kívülről, melyek összetevőit kicsivel nehezebb lenyomozni, de nem kevésbé vérengzőek az előzőeknél.

Mit lehet akkor venni? Hát ki lehet kukkantani a piacra, ha még emlékszik valaki rá hogy hol van. Meg lehet keresni a termelőket. Akik még árulnak földben termett krumplit, kapirgáló tyúk tojását (ami nem a nagyüzemi ketreces „tanyasi” tojás 3HU kóddal), házi tejet, kecskesajtot, konyhakerti zöldséget-gyümölcsöt.

Mert lehet szidni a rendszert, hogy tönkremennek a gazdák, tönkremegy a gazdaság, ha közben a döntés java a mi kezünkben van: hogy a boltban a hazait, vagy a külföldit vesszük-e le a polcról… Hogy a hipermarketben veszünk-e holland sárgarépát, francia burgonyát, kínai körtét-fokhagymát, olasz szőlőt, vagy a piacon magyart. Hogy autózunk-e plusz 10-20 kilométert azért, hogy a multinál 20 forinttal olcsóbban jussunk hozzá valamihez, amiért a termelőnek gyakran az előállítási költségét sem fizetik ki, vagy fontosabb számunkra az etika. Folyamatosan a külföldit, a távolit választani nem csak azért nem érdemes, mert a szállítása rengeteg szennyezéssel jár, s így közvetlen előidézője a rengeteg légúti megbetegedésnek, asztmának, allergiának, élhetetlen környezetnek. Vagy nem csak azért, mert gyakran megbízhatatlanok, kétes eredetűek, sokszor olyan országból érkeznek, ahol a biztonságot más dimenzióban értelmezik mint felénk, ahol a könnyű nyereség háttérbe szorítja a minőségi, etikai követelményeket, ahol még létezik rabszolgatartás és gyermekmunka is. Az is fontos szempont lehet, hogy ha most pénzemmel a külföldit támogatom az egyébként is gyengébb magyar termelő kárára, akkor később már nem lesz választási lehetőség. Élelmiszer-ellátás terén az importnak kiszolgáltatva lenni nem célszerű, ahogy már láttuk a földgáz esetében. Én nem pénzelek öngyilkos rendszereket, ahol a termelőnek olyan alacsony árat kínálnak, hogy leszedni sem érdemes a terményt. Ahol azért fizetnek, hogy kivágjuk a szőlőt, kiirtsuk gyümölcsfáinkat. Minden országnak jól felfogott érdeke a saját termelőit támogatni és ezt úgy látszik rajtunk kívül mindenki fel is tudja fogni. Nem nemzeti érzelem ez, hanem racionalitás.

De nézzük csak tovább miféle felháborító dolgokat teszek, vagy nem teszek még.

Például nem dohányzom. Tartja magát az az individualista szlogen, hogy „azt csinálok, amit akarok”; „úgy teszem tönkre magam, ahogy akarom, mert jogom van hozzá”. Tényleg? Ennek igazán örülök, mert nekem például ehhez egyáltalán nincs jogom. Úgy gondolom, hogy ha a saját egészségtelen életmódom miatt megbetegednék, nem lenne jogom igénybe venni a költséges gyógyító eljárásokat. Amikor másnak önhibáján kívül még tiszta levegő, ivóvíz sem jut, nekem miért járna a méregdrága gyógyítás egy magamnak okozott bajért? Úgyhogy én inkább nem pusztítom magam és igyekszem fenntartani az egészségem, hogy ne kelljen megterhelnem az egyébként is gyenge lábakon álló egészségügyi rendszerünket, ne kelljen igénybe vennem a szűkös erőforrásokat.

Témába vágó nemgondolkodásra utaló cselekvés harapódzott el mostanság fiatalok, de meglepő módon idősek körében is: a járművön való fülhallgatós zajhallgatás. Az Európai Unió egészségügyi kockázatokat elemző szervezete 10 millió fiatal halláskárosodását jósolja a közeljövőre, melynek oka a hangos zenehallgatás. Gyakran megdöbbenek, hogy metrón, vonaton – amiknek zajterhelése már önmagában a kritikus, halláskárosodást előidéző érték körül mozog, s én gyakran inkább füldugót használok rajtuk – hallom hogy mi szól egy 2-3 méterre lévő ember fülhallgatójából. Persze amint leszállnak, rögtön tekerni kell lefelé a hangerőt, mert fáj, de arra senki nem gondol, hogy ugyanez terheli a fület pepitában, amikor a külső zajokat próbálják elnyomni vele. Attól hogy akkor nem fáj, még ugyanúgy hat! Azzal senki ne nyugtassa magát, hogy minden oké, ha még meghallja a közeledő gőzmozdonyt, mert nem oké. A szemünk romlása sem vakulással kezdődik.

Mea culpa – nem nézek tévét. Ez eléggé segít abban, hogy ne keletkezzenek újabb fölös igényeim és hogy a meglévőket is felül tudjam bírálni. Abban is segít, hogy a megfelelő információk jussanak el hozzám, megkímélve a televíziós tartalom teljesen haszontalan 95 százalékától. Így legalább halvány esélye van, hogy a saját gondolataim legyenek a fejemben a saját értékrendemmel együtt, ne pedig a sorozatokba, hír-, vagy showműsorokba ágyazott, burkoltan elvárt életfelfogás.
 

TOVÁBB